AZ EGYHÁZI ÉLET ALAKULÁSA VÁROSUNKBAN

Kunhegyes már az Árpád-házi királyok idejében is létezett, s Hegyesegyháza néven szerepelt. Neve után arra lehet következtetni, hogy parókiával és templommal is rendelkezett, amely abban az időben még katolikus templom lehetett. Írásos bizonyítékokkal azonban nem lehet következtetésünket alátámasztani.
Konkrétabb adataink vannak már a török hódoltság idejéből, amikor a XVI. sz.-ban a reformáció térhódítása hazánkban is felgyorsult. Különösen a törökök által megszállt területeken terjedt gyorsabban ez az új hit, így pl. a Nagykunságban is. Mi lehetett ennek az oka?

Azt már tudjuk, hogy amikor a kunok bejöttek hazánkba letelepedési szándékkal, a király arra is kötelezte őket, hogy katolikus hitre térnek át. Ez az ígéret sokáig csak ígéret maradt a kunok részéről. A katolikus egyház ezért pressziót gyakorolt a kunokkal szemben, annyira, hogy a kunok inkább el akarták hagyni Magyarország területét, s csak a hód-tavi csata tudta megállítani őket ebbeni szándékukban. A kunok nem felejtették el ezt a erőszakos hitterjesztést, viszont a törökök a meghódított területen élők hitével nem törődtek, legfeljebb gyauroknak nevezték őket. így ezeken a területeken az új vallás terjesztését sem akadályozták, a kunok pedig szimpátiát éreztek az erőszakmentes vallással szemben és tömegesen tértek át a kálvinista vallásra. Így tudjuk azt, hogy Kunhegyesen is már a XVII. sz. közepén református templom és pap is volt.
Kunhegyes lakossága a török hódoltság megszűnése után gyorsan növekedett és az egyházi életben is egészséges erjedés kezdődött. A régi református templom is már kicsinek bizonyult, így 1794-ben felmerült egy nagyobb térfogatú templom felépítésének a gondolata. 1809-ben Gerendai Pál ref. lelkész feljegyzései alapján Kunhegyes összlakossága 4677 fő, amely vallási felekezetek szerint a következőképpen oszlott meg: 4561 ref, 30 római kat, és 77 cigány, akiket még ebben az időben egy felekezethez sem soroltak.
Az izraeliták említésével is csak az 1890-es népszámlálási adatokban találkozunk, amikor már 226 izraelita élt a városban.

Református templom építése

A fenti adatok alapján érthető, hogy a többségben lévő (és egyben jobb sorban élő) reformátusok gondolhattak elsősorban egy új templom megépítésére.
A tervet 1826-ban Homályosi Ferenc szolnoki építész készítette el, a kivitelezést azonban Grizner József hevesi építőmesterre bízták, mivel a legkedvezőbb árajánlatot (480.000 Ft) Ő tette meg. 1828 tavaszára már 200.000 téglát égettek ki (akkor még a szőlőskertekből kikerült szőlő-veszőkkel) és még ez év nyarán a fundamentum felépült.
Már az építkezés elején rádöbbentek a nyakas kunok, hogy nagy fába vágták a fejszéjüket, mert a gyülekezet teherbíró képessége kevés a túlméretezett építkezéshez. 1829-ben a templom falát még egy öllel magasabbra emelték a föld szintjénél, de már ez az emelés is megártott nekik. A következő évben abbamaradt az építkezés, 1831-ben pedig még az építési állványokat is széthordták az emberek, mert az országosan elterjedt kolerajárvány Kunhegyesen is vámot szedett. (400 embert ragadt el a halál) és a deszka kellett a koporsók készítéséhez.
Az építkezés csak 1833-ban indult újra és 1836-ra a falak felépítése befejeződött. Grizner József tudásából azonban többre nem telt. A kivitelezés nagysága meghaladta a tudását, de életvitele sem volt alkalmas ilyen komoly munka irányítására. Az egyház vezetősége ezt látva, a vele megkötött szerződést felbontotta és Streimelvogel Mihály egri építőmesterrel kötött új szerződést a további építkezések folytatására.
Közben a kun atyafiak étvágya is megnőtt és elhatározták, hogy megépíttetik az egyházmegye legnagyobb templomát, mégpedig nem is egy toronnyal, hanem kettővel. Gondolták - ha már lúd, legyen kövér! Ilyen templomot pedig abban az időben csak Hild Józsefhez hasonló építészek tudtak tervezni. Hild József el is készítette a kéttornyú templom tervét, s 1841-ben új erővel foghattak hozzá a nagy építkezéshez. 1842-43-ban a templom belseje, mennyezetek, karzatok, boltívelések, továbbá az egész tetőzet elkészültek. 1844. augusztus 18-án és szeptember 15-én a gömbök, vitorlák, csillagok is elhelyezést nyertek a tornyokon. Ezeket a dátumokat onnan tudjuk pontosan, mert az utóbb jelzett napokon (augusztus 18 és szeptember 15) a déli torony gömbjében a templom építésének ütemét feltüntető írást helyeztek el.
Egy másik irat 1850-ben lett a déli torony gömbjébe helyezve, abból az alkalomból, hogy a tornyokat villámhárítóval szerelték fel. Ezt az iratot Csávás Imre, később kir. táblabíró fogalmazta meg.
Végül a harmadik iratot Rácz Miklós lelkész hagyta az utókorra 1890. május 21-én abból az alkalomból, hogy a tornyok gömbjeit leszerelték aranyozás céljából. Ez az írás is a déli torony gömbjében lett elhelyezve. A gömbben elhelyezett iratok a ref. egyház birtokában vannak.
A templom építése 60.000 Ft adósságot hagyott az egyházközség vállán, melynek törlesztése évtizedekig tartott.
Vitathatatlan érdeme azonban elődeinknek, hogy utódaik számára méreteiben lenyűgöző, szépségében országos hírű, ma már műemlékként nyilvántartott létesítményt hagytak hátra. A templomot 1953-ban nyilvánították műemlékké. Méretei: 54 m hosszú, 24 m széles, falmagassága az ereszig 20 m, a tornyok magassága a csillagig 48,5 m, az épület belső magassága 26 m. Befogadó tere kb. 3000 fő.
Neoklasszicista stílusban épült A főbejárat felett lévő ablak, toronyablakok, a torony tetőszerkezete román stílust, a főbejárat mellett ión és dór oszlopok, a szószéket körülvevő díszítések pedig a reneszánsz stílust mutatják. Magasbatörő, megragadó térhatású, a belső tere két emeletes körülfutó karzattal, amelyeket a földszinten dór, az emeleten ión oszlopok fognak körül. A templom végleges befejezése csak 1859-ben történt meg, amikor a régi templom anyagából kőkerítéssel vették körül, amelyen belül hatalmas parkot létesítettek.
A templom orgonáját Docsekát József debreceni orgonaépítész 1885-ben készítette el 5000 Ft-ért.
Az egyház lelkészeinek névsora is fentmaradt időrendi sorrendben 1669-től kezdve. (Az első lelkész nevét Rácz Miklós lelkész által a templom gömbjében elhelyezett írásból ismerjük).
1698: Szódai Mihály
1703-1705: Komáromi Mihály
1705-1711: Debreceni Szabó István esperes
1713-1715: Pongrácz Pál
1715-1723: Sallai András
1723-1726: Zágonyi Boldizsár
1726-1728: Vitéz János
1728-1729: Zágonyi Boldizsár
1729-1730: Kérészi István
1730-1735: Szatmári Ács András
1735-1741: Bányai György
1741-1754: Berényi István
1754-1757: Pál Gergely
1757-1767: Sári Mihály
1767-1768: Kiss Pál
1768-1785: Simon Péter
1785-1823: Gerendái Pál
1803-1847: Farkas József
(1803-tól 2 lelkésze volt az egyháznak)
1825-1866: Kulifay Zsigmond
1847-1869: Újvárosi György
1866-1890: Székely Károly
1870-1901: Rácz Miklós
1891-1916: Sarkadi Nagy István
1901-1905: Török Imre
1905-1934: Makláry Károly (1936-tól tiszántúli püspök)
1916-1933: Masáth Ferenc
1933-1936: Farkas László
1934-1945: Varga Zoltán
1937-1953: Bán István
1943-1983: Fabó Zsigmond
1954-1975: F. Tóth Sándor
1978-1984: Katona Miklós
1984-1993: Muzsnai László
1993- Nagy Kálmán

Debreceni Szabó István esperes a rácok támadása elől híveivel Rakamazra menekült és ott halt meg.
A ref. egyház, 1860-ban épített parókiát a templom közelében Kossuth Lajos u. 64. sz. alatt, majd 1912-ben építik meg a 2.számú parókiát és a kántori lakást: Szabadság tér 13. sz. és Kossuth Lajos u. 66. sz. alatt. Mindkét létesítmény építője Sári Sándor kőműves mester volt. A kántori lakás szolgálati jellege azonban az 1980-as évek végén megszűnt és privatizálva lett.

Vissza az oldal tetejére>>