1. Hármas-halom 2. Miklós-halom 3. Gergely-halom 4. Törökbori-halom 5. Ravaszlyukhát
6. Jajhalom 7. Ráchalom 8. Nagypurgány-halom 9. Kispurgány-halom 10. Akasztó-halom
11. Pénzes-halom 12. Czibak-halom 13. Borshalom 14. Kormóhát 15. Kunüléshát

A halmok Dr. Lóczy: Átnézetes Talajismereti Térképe (Kunhegyes, 5065/4. sz. 1934.) alapján lettek feltüntetve. A város határának térképvázlata: Szolnok Megye Térképe (1980.) alapján készült

Jász-Nagykun-Szolnok megye, ezen belül a Nagykunság tipikus alföldi táj. Nincsenek magas hegyei, még alacsonyabb dombok, halmok is csak ritkán szakítják meg, a végtelen síkság egyhangúságát Ennek a vidéknek a szépségét általában csak azok tudják felismerni, szívükbe zárni (vagy még azok sem), akik ezen a tájon születtek és itt nőttek fel. Petőfi Sándor, pl. olyan szépeket tudott írni az Alföldről, amellyel a legnagyobb festőművész sem versenyezhet.
Kunhegyes 25.881 kat. hold határával az Alföldre jellemző sík vidék. Tengerszint feletti magassága kb. 87 m, találunk azonban határunkban kisebb-nagyobb halmokat, amelyeket az itt lakó emberek kunhalmoknak neveznek. Ezek a halmok idők folyamán egyre alacsonyabbak lesznek a sorozatos szántások, földmunkák lassan eltüntetik őket Pedig régebben igen nagy szerepet játszottak az itt élő emberek életében, annyira, hogy nevet is adtak minden kis halomnak, dombocskának, amely a vízszinttől valamivel magasabbra emelkedett. A halmok neveit a hagyomány, de az írásos emlékek is megőrizték, felosztva őket külső és belső halmokra.

A külső halmok a határ legtávolabbi területein találhatók. A város északi határrészletében találhatók: Hármashalom (három halom vonulata), ettől keleti irányban haladva találjuk a Miklóshalmot, amely egy erdő közepén rejtőzködik, s nevét valószínű volt birtokosától kapta. Továbbhaladva keleti irányban a madarasi, karcagi és kunhegyesi határok találkozásánál látható a Gergelyhalom, amely szintén a tulajdonos nevét örökítette meg, de ezen a területen valamikor kisebb település is volt. Ettől délebbre a Törökbori nevű nagyobb halom emelkedik, amely név a törökök elleni harcok emlékét őrzi (eredeti neve Török-bur, amely török sírt jelent). Még délebbre a karcagi, kunhegyesi határok találkozásánál húzódik meg a Ravaszlyuk-hát, amely valószínű a régi rókavadászat emlékének, helyének nevét őrzi.
Ha átmegyünk a város nyugati határába, hamarosan feltűnik előttünk a Kormóhát (vagy Ormó). Neve valószínű a határrész birtokosától ered, mint a közelében levő Borshalom is, mely terület a nevezetes Bors család tulajdona volt, akik valószínű, hogy a kabar származású Miskolc nemzetség ősei voltak. Mindkét halom már az 1521. január 14-i határjárás jegyzőkönyvében is fentebb jelzett neveken szerepel. Borshalom közelében Tiszagyenda határán van a Künüléshát, amely régebben kunszállás volt.

Ismerkedjünk meg a belső halmokkal is. A Kolbász pusztának nevezett délkeleti határrészen emelkedik a Jajhalom, amely nevében szintén a törökök elleni harcok emlékét őrzi. Ettől nyugat felé haladva sorakoznak: Ráchalom (1705-ben a rácok elleni csaták emlékét őrzi), Kis-Purgány-halom, Nagy-Purgány-halom, mindkettő tatár eredetű név, ami „temetőt" jelent. A délkeleti határon legközelebbi halom Akasztó-halom, a népi hagyomány szerint régen az elfogott betyárokat ezen a halmon akasztották fel.
Kunhegyes beépített területén három nevezetes halom van, amelyeken a település első házai is felépültek: Kujkóhát, Kakathát és Pénzeshalom, mai nevén Pénzeskert. A Pénzeskerttől kissé délebbre látható a Czibak halom, vagy csak Czibak, volt földbirtokosának nevét őrzi.
A városnak két nagy határrésze van. A nyugati határrész neve Gyócs (fehéret jelent), a keleti nagyobb határrész neve Kolbász (a volt nagykun város, Kolbászszállás nevét őrzi, amely a törökök elleni harcokban elpusztult).
A gyócsi határ nevezetesebb részei: Ásvány, Kunülés közelében a Kárászos, ettől délebbre Szigetvárosalja, amely régebben a Kis-ér és a Nagy-ér közötti szigetnek számított.
A kolbászi határ nevezetesebb részei: Nagyszikdülő, Karcagi dűlő és Putrizug a határ délkeleti szögletében, a határ déli része pedig Kolbászi puszta.
Még a XX. sz. első felében is igen fontos része volt a határnak a „lóger" (magyarul szérű), ahol a learatott búzakévéket asztagokba rakva gyűjtötték össze, s ott végezték el a gabona cséplését. Kunhegyesnek két nevezetes szérűje volt: a város keleti szélén (a mai fürdő környékén) volt az Előhát-lóger, mivel a város keleti részét 1945 előtt Előhátnak nevezték. A város nyugati oldalán a ref. temető mögött volt egy másik szérű, amelynek neve Sziget-lóger volt.
Nem véletlen, hogy Kunhegyesen minden kis halmocskát megkeresztelt a nép, vagyis mindegyiknek nevet adott, amelyek még ma sem mentek feledésbe. Kunhegyes történetével kapcsolatban ezekről a dombokról, halmokról több ízben is szó lesz és megtudjuk, hogy miért voltak ennyire értékesek az emberek számára.
A felszíni adottságok mellett most vizsgáljuk meg Kunhegyes vízrajzát. Ahogyan nagyobb hegyekkel nem találkoztunk a város határában, úgy nagyobb folyókat sem lehet látni. Természetes folyású vize 1786-ig a Kakat-ér volt, amelyet a Tisza táplált és Kunhegyes nyugati szélén vonult el Bánhalma irányában. Ma már csak a medre látható, víz csak nagyobb esőzések alkalmával tűnik fel benne, amely áporodott víz marad és a zöld algák lepik el, s még a békák sem élnek meg benne. A várostól mintegy 12 km távolságban folyik a Tisza, és a Tisza-tó hatalmas víztömege is ezen a szakaszon terül el. Régebben a Tisza gyakran ellátogatott a Nagykunság távolabbi vidékeire is és a Kakat vizével egyesülve, gazdag iszapjával ajándékozta meg a száraz kunsági földeket. A Tisza szabályozása után ezek a látogatások elmaradtak és a nagykunsági földek egyre szomjasabbak lettek. Szerencsére a Tiszató ezen a tájon létesült, mint az ország második legnagyobb tava, és lehetővé tette az öntözőcsatornák megépítését a Nagykunság területén is. A 70-es évek végén megépült a Nagykunsági-főcsatorna, amely Abádszalókról indul ki a Tisza-tó nyugati végéből és Kunhegyes gyócsi határrészén is áthaladva vonul tovább Fegyvernek irányában. A csatorna szélessége kb. 50 m, mélysége 7-8 m között mozog. A város keleti határának öntözésére a főcsatornából mellékcsatornát ágaztattak ki északkeleti irányban, amely mint egy hatalmas ütőér vonul át a kolbászi határon, majd keleti irányba fordulva a karcagi határ felé folytatja útját és a (volt Tibuci csárda mellett) elhagyja Kunhegyes határát, hogy éltető vizét a karcagi határ is hasznosíthassa.
A Nagykunsági-főcsatornának ezt az elágazását NK. III-as öntzőcsatornának nevezik, amely még szintén több ágra oszlik.
Az öntözőcsatornák mellett - mint valami hajszálerek a testben - kisebb vízgyűjtő csatornák ágazzak be nyugati és keleti határainkat. A gyócsi határrészen a város nyugati szélétől kb. 1,5 km távolágban keresztezi a gyendai országutat a Kakat-csatorna, amely Bánhalma közelében ömlik a régi Kakat medrébe. Ezt a kis belvízi csatornát ne tévesszük össze a város területén áthaladó régi Nagykakat-ér medrével, amely még ma is látható.
A kolbászi határt, pedig több elágazásban a Villogónak nevezett belvízi csatorna hálózza be. Ezek a kisebb méretű csatornák nem az öntözés célját szolgálják, hanem a belvizeket vezetik le az alacsonyabb fekvésű területekre, így pl. Kakat és a Villogó is Kisújszállás határán áthaladva a Hortobágy-Berettyó vizével találkoznak, majd együtt a Körösök vizét gyarapítják. Így a felesleges belvizek a belvízi csatornák segítségével jutnak el a Körösökig. Ezekben a csatornákban, szárazabb időben vizet ritkán láthatunk.

Linkek:
Kunhegyes kunhalmairól és a tomaji kapolnaromról

Vissza az oldal tetejére>>