Feketicsi kiköltözés

Kunhegyesen a jászkun földek megváltása után nagybirtok rendszer nem alakult ki. 1000 kt holdnál, nagyobb földbirtokkal egy család sem rendelkezett a községben. Viszont a Nagykunságot környező földeken, ahol még a feudális társadalmi viszonyok uralkodtak, kialakultak a nagy majorságok. A földesurak a kezelésükben lévő birtokokat a jobbágykéztől megművelt földek elragadásával növelték meg, helyette a jobbágyoknak a megnövekedett robotszolgáltatásokat adták. Ezek a földesúri intézkedések felgyorsították a jobbágyság vagyoni tagozódását, ugrásszerűen növekedett - a kevés vagy semmi földdel, esetleg még házzal sem rendelkezők - zsellérek száma, akik a major-sági földeken szegényes életet biztosító részmunkára kényszerültek.
A Nagykunságban, így Kunhegyesen is már fentebb említett okok miatt majorsági földek nem alakulhattak ki. A társadalmi viszonyok is megelőzték a feudalista társadalmi rendszert, de a parasztpolgárságnál előbbre nem jutottak. A redemptorok azonban - mint említve volt - a földdel együtt a hatalmat is megváltották. A tanácson belül a gazdag redemptorok voltak többségben, ők voltak a hangadók. Gazdaságukban az elszegényedett irredemptusokat, még szívesebben a zselléreket dolgoztatták. Földet ugyan szabadon lehetett vásárolni, de ez a szabadvásárlás is nagyon egyoldalú volt: a gazdagabbak vettek meg a földet a szegényebbektől, s legfeljebb csak bérbe adtak földet a rászorultaknak busás haszonnal. Több irredemptor család Derzs-Tomajon (Tomajmonostor) bérelt földet. Ez csak részben könnyített a község szegény sorú lakosainak. A Mirhó-gát megépítése és az 1766-ban elkészült templom építésére kivetett súlyos adó csak növelte az elégedetlenkedők számát. Továbbá az, hogy a községi Nemes Tanács önkényeskedett, büntetett, robotoltatott.

Az elégedetlenkedők élén Terebesi András, egy földnélküli irredemptus állott, akinek már több ízben volt baja a tanáccsal. Híre ment 1784. tavaszán, hogy a kincstár a Bács megyei puszták benépesítését határozta el. Terebesi András és társai elhatározták, hogy kérelemmel fordulnak az udvarhoz puszta kérés miatt. Ez suttyomban, az előljáróság tudta és beleegyezése nélkül történt. Kezdeményezésük hamarosan átterjedt a környező településekre (Madaras, Kisújszállás, Karcag, Tiszabura), ahol hasonló nehézségekkel küzdöttek az emberek. Persze a dolog sem maradt sokáig titokban az előljáróság előtt 1784. május l-jén az előljáróság felháborodva foglalkozik a szervezkedő irredemptorok ügyével. Azonban hiába minden erőfeszítés az előljáróság részéről az elköltözni akarók szándékán már változtatni nem tud. A kivándorlási láz, mint valami ragály gyorsan terjedt. Terebesiék tisztázzák a kiköltözködni akarók számát és 1784. július 3-án egy deputációt menesztenek Bécsbe, ahol 250 család nevében nyilatkoznak szándékaik felől.

Az előljáróság ugyanakkor élénk figyelemmel kíséri a fejleményeket. Értesítik a nagykun kapitányt az eseményekről. Félnek a nyílt szervezkedéstől, de nyíltan nem mertek fellépni ellene, mert ez az udvarral való szembehelyezkedést jelentett volna, és féltek a szervezkedők nyílt lázadásától. Ugyanakkor egy másik körülmény is közbe jött, amiért nem támogatták a kiköltözni akarók törekvéseit. Nem akartak megszabadulni az olcsó munkaerőtől. Így csak akadályozni tudták, de meggátolni nem a kiköltözködni akarók szándékát. Az elbocsátási döntés az elöljáróság részéről 1784. október 9-én történt, mivel a tanács tovább akadályozni nem akarja a máshelyütt boldogulni akarók szándékát.

A kiköltözködni akaró kunhegyesiek Bécs-Feketehegy és Piros pusztára vetették a szeműket Omarovize és Pacsér helyett. Az utóbbiakat a madarasiak és a karcagiak vették birtokukba. Feketics kiválasztása kétszeri terepszemle után történt meg. Válovits kamarai intéző 1785. áprilisában összeírja a községből elköltözködő 217 családfő nevét. Feletteseitől megbízva, az alábbiakat közli a kitelepülni szándékozókkal: „Minden család kap 18 forint segélyt házépítésre, és eszközök beszerzésére. Három esztendeig mentesek lesznek minden földesúri és adótehertől. Prédikátort és tanítót tarthatnak. Községük közszükségleteire 1-2 tehermentes passiót kapnak. A három szabad év eltelte után, Szt. Mihály napjától új évig italmérési joguk lesz. Terményeikből és bárányaikból csak hetedet kell fizetniük. Házaik után 1 forint adót fizetnek; (terményben való beszolgáltatás jobbágytelkenként) az urbariális victuált sesseióként 51 krajcáron megválthatják; (jobbágytelek) sessióként 52 napi igás vagy 104 napi kézi robotot teljesítenek évenként. Minden négy sessió évente egyszer két napos hosszú fuvart állít. Ezeken túl több kedvezmény nem ígérhető."
Az otthonukat elhagyó irredemptusok elfogadták a feltételeket, csak jószágállományukhoz képest többen aránytalanul nagyobb földterületet követeltek. A kiköltözködni készülők eladtak mindent, amit nem vihettek magukkal, jobban mondva elkótyavetélték tulajdon értéküket (föld, ház, szőlő) csak a lábasjószágokat hagyták meg. Válovits tanácsára 1785. májusában, több csoportban elindultak az „ígéret földjé"-re - Feketics és Velics pusztákra - melyek több jogot és szabadságot biztosítottak. A kivándorlók vezetője Pap János ref. Kántor volt. Kunhegyesről eltávozottakkal a lakosság létszáma 900 fővel csökkent.
A kivándorlók között találjuk az alábbiakat:
Balogh János, Botor János, Bordás István, Csete Ferenc, Érsek Péter, Fehér György, Geszti Gergely, Hegedűs János, Jámbor György, Józsa Ferenc, Józsa István, Józsa János, Kiss András, Kiss Gergely, Kiss Mihály, Kiss Pál, Kiss Péter, Kelemen András, Kiss Sz. András, Kiss N. Mihály, Kotsis Ferenc, K. Kovács Mihály, Kőszegi János, Kun János, Lakatos István, Lódi Mihály, Lőrincz György, Major István, Molnár Ferenc, Nagy László K., Nagy Mihály, Pál András, Pál Ferenc, Pólik István, Rapati András, Rózsa Mihály, Sápi István, Sipos András, Sipos Gyula, Sipos Gergely, Szabó Ferenc, Szabó János, Szabó Mihály, Szendy János, ifj. Szendy János, Szitás János, Terebesi András, Terebesi Mihály, Végső György, Vékony István.

Az 53 módosabb család 196 db lóval, 283 db szarvasmarhával, 159 db sertéssel és 250 db juhval rendelkezett. A felsorolt adatok képet nyújtanak a kivándorlók vagyoni helyzetéről. Elmentek, itt hagyták szülőföldjüket az elégedetlenkedők abban a reményben, hogy életük jobb, könnyebb lesz. Az új környezetbe való beilleszkedés azonban nehezen ment. Két-három év múlva többen visszakívánkoztak költözni Kunhegyesre. Méltányos esetben egy-két embernek megengedték a hazatelepedést, de a kéredzkedők nagyobb részét ridegen elutasította a tanács.
„Siralmas helyzetükben két kérvényt is küldenek az uralkodóhoz. 1788 tavaszán éhségről panaszkodnak. Tehermentességük lejártával megtagadják a robot végzését és egy „compánia katonaság" nyílt közbelépésére a vezetők kemény megpálcázása vet véget az ellenállásnak. Nehezen tudott lecsillapodni az ide telepedett nép. Évekig háborgott. Izgatóival szemben hiszékeny, felsőbbjeivel szemben gyanakvó volt a legnagyobb mértékben."
Lassanként aztán felhagynak a kísérletezéssel, beletörődnek a változtathatatlanba. Lassan évtizedek, sőt évszázadok múltak el. A kivándoroltakkal a családi, rokoni kapcsolat megszakadt. Ma már többségüket a feledés homálya borítja. A kiköltözöttek emlékét azonban Kunhegyes délnyugati részén húzódó utca, Feketehegy utca ma is őrzi. Feketehegy község neve az első világháború után Feketic-re változott, mivel Jugoszláviához csatolták, s az új államhatárok még mélyebb szakadékot húztak Feketehegy és az anyaközség közé.

A háború előtt azonban az elköltözöttek nosztalgiájukat nem tudták legyőzni és 1836-ban népes küldöttséggel meglátogatták anyavárosukat. 1967-ben a kunhegyesi Kossuth iskola és a feketici iskola tantestülete kapcsolatot teremtett egymással, s 1967. november 30-án a feketici pedagógusok ellátogattak Kunhegyesre, tapasztalatcserére, és 3 napig tartózkodtak az anyavárosban, megismerkedtek a város nevezetességeivel. A Kossuth iskola nevelői 1971. április 4-én viszonozták a látogatást, s 4 napig voltak vendégei Feketicnek. A két tantestület azóta is kölcsönösen látogatja egymást.
A testvéri kapcsolat azóta szélesebb körűvé vált, s ma már különböző tömegszervezetek, de az önkormányzatok is gyakrabban rendeznek kölcsönös látogatásokat a testvéri kapcsolatok fenntartása érdekében. A kiköltözés utáni ellentétek és ellenszenvek évszázadok alatt elsimultak, és testvéri kapcsolattá váltak a két város közöt.

Vissza az oldal tetejére>>